Marc Abélés: Az állam antropológiája
„Valaki, aki mindaddig csupán egyike volt polgártársainknak, egyik
napról a másikra a közösségi érdekek megtestesítőjeként, illetve szószólójaként
lép fel. Erre a megbízotti minőségére hivatkozva követelheti, hogy
befolyásolhassa mások cselekvését, és gyakorolhassa hatalmát a csoport felett.
Pierre Bourdieu a „képviseletnek ebben az alkímiájában” olyan ténylegesen
körkörös folyamatot lát, amelyben (…) „a szószólónak teljes hatalma van rá,
hogy a csoport nevében és főleg a csoportra hatva beszéljen és cselekedjen,
helyettesíti a csoportot, amely csupán a meghatalmazás folytán létezik”.
(…)
„Ezzel kimondatlanul
is elfogadjuk a politikum és a civil társadalom elkülönülésének hagyományos
tételét.
(…)
Ha a politikumnak a valláshoz hasonlóan a fetisizmus volt az őse, akkor
többé-kevésbé a látszat világába tartozik. (…) a hangsúly a misztifikáló
aspektusokra, a politikai „manipulációra” helyeződik az intézményi és
szociológiai hatékonyság kárára.”
„…a palota zárt világ, s a királyt körülvevő tabuk jelzik a hatalom
világa és a közösség közötti választóvonalat. Mintha a király – tiszteletre
méltó és távoli istenségként – a társadalom fölött lebegne. A mi
társadalmainkban a hatalom egészen másképp jelenik meg. A televízió
segítségével behatol a családokba, magára ölti a családiasság álarcát, s
amennyire lehet, igyekszik az érzelmek vagy az evidencia nyelvén szólni. Mi
pedig, minden nap elárasztva a média által közvetített politikai képekkel,
végül telítődünk a vezetők mindenütt jelen levő látványával.
A politikai dramaturgia eme banalizálódásából mégsem következtethetünk
arra, hogy a távolság megszűnt volna a képviselők és a képviseltek között. Épp
ellenkezőleg, minden arra mutat, hogy a közszereplők és az egyszerű polgárok
hétköznapi világa közötti szakadék egyre mélyül. (…) A rituálék egész serege
húz varázskört a kormányzók köré, s teszi elérhetetlenné őket, miközben képüket
a média sosem látott közelségbe hozza.”
Václav Havel: A civil társadalom új ellenségei
"A civil társadalom a demokrácia legszilárdabb alapja. A választási kampányok hevében sokszor feledésbe merül ez az igazság. (...) A rendszer bukása után a szólásszabadságot vissza lehetett állítani egyik napról a másikra, de nem így a civil társadalmat. Sokkal bonyolultabb helyreállítani azt a sokféle párhuzamos és egymást kölcsönösen kiegészítő utat és módot, amelyek révén az állampolgárok részt vehetnek a közéletben..."
"A pártok mintha azt mondanák: 'A kormányzás a mi dolgunk. Ti csak válasszatok, ennél többet ne akarjatok!' Pedig ez sületlenség. A politikai pártok és a demokratikus intézmények csak akkor működhetnek jól, ha erőt és ötletet merítenek egy fejlett, plurális polgári környezetből, és ki vannak téve e polgári környezet bírálatainak. A civil társadalom nem szándékozik a parlament vagy a politikai pártok megkerülésével cselekedni. Ellenkezőleg: hozzá akarja segíteni őket, hogy képességeik és lehetőségeik legjavát nyújtsák. A politikai pártok és a politikai intézmények kiszikkadnak a sokrétűen strukturált civil társadalom éltető nedve nélkül, elveszítik kezdeményezőképességüket, és végül politikai profik begyöpösödött, zárt csoportjává silányulnak."
Végezetül álljon itt a porba rajzoló Diogenész mondata, melyet a fölé magasodó Nagy Sándornak válaszolt:
„Ne takard el a Napot!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése