Fantomhölgyek Párizs felett

Írta: Bikassygergel


Jacques Rivette kilencven éves március elsején. Igaz, hogy két éve talán meghalt, de ettől még nagyon is élő. Ő - Godard és Truffaut mellett - a francia "nouvelle vague" egyik megalapítója, kulcs-rendezője, és egy ideig az irányzat folyóiratának tekintett Cahiers du Cinéma főszerkesztője. 

Jacques Rivette (1928-2016)

Írtam róla hosszabb rendezői portrét, ez az Osiris kiadónál meg is jelent, de ami itt fontosabb, blogunkban talán többször is kedvvel említettem, remélem akad olvasó, aki utána néz. Rivette-et a tömegsiker mindig elkerülte, ő a filmklubok alkotója. Rokona a lírai költőknek, senkit ne zavarjon, hogy rendkívül hosszú, lassú ritmusú filmeket szeretett csinálni, van hét és félórás opusza, melyet először és egyetlen alkalommal egy vidéki egyetemi város filmklubja vetített, rövidített változata (potom négy óra húsz percre vágva) Párizsban, persze ott is csak klubokban pergett. Néha olyan, mintha Balzac lírai költészetet művelne, véget nem érő filmfolyamokban. Nem is véletlen, hogy gyakran választott - általában kevésbé ismert - Balzac elbeszéléseket, például a közönség által sem elutasított Szép bajkeverő alapjául szolgáló  opust. Bravúros nagyepikai lírája az Orléans-i szűz, Jeanne d'Arc halkan, minden crescendo nélkül. Ennek is csak formája az eposzi történet, leglényege csendes líra. Ki hinné, azért ennek a töprenkedő történelmi (értsd: mai) csata nélküli csaták filmjének is volt azért értő közönsége.

A bejegyzés címe Céline és Julie csónakázik című korai remekére utal, melynek érdekes magyar címbővítése a "Fantomhölgyek Párizs felett". Vagy idővel a francia eredetiből került elő ez a bővítés?

Mindenesetre találó. Soha nem feledem, hogy a nyolcvanas évek elején addig zaklattam az akkori filmátvevő bizottságot, hogy végre hajlandóak voltak testületük elé bocsátani a fantomhölgyeket. Ott aztán szigorúan és véglegesen elutasították, csekélységemet is pellengérre állítva. Ha fájt valami, leginkább az, hogy egy tehetséges filmrendező és prózaíró, akinek - hittem - érzéke van Rivette játékos álomlírájához - szintén érdektelennek találta. (Ez az egykori rendező és író véglegesen felhagyva az alkotóművészettel később egyetemi oktató lett - és nem filmet, vagy irodalmat oktat.)

Rivette hosszú életében, és halála után is eposzi filmlírikus maradt. Nem baj, ha emlékezünk rá.