Keresés ebben a blogban

2017. május 20., szombat

Test és lélek (Szimbiózis Napok, 2017. május 12-13.)

Írta: Inkabringa


Vannak helyek, ahol garantáltan megnyugszunk. Ilyen hely a Szimbiózis Napok is. Ami nem is hely, hanem egy rendezvény, ami olykor változtatja a helyét. Idén ismét az Auróra adta a helyszínét és ez most is határozottan jó választásnak tűnt.

Ha valaki nem tudná, a 'szimbiózis' jelentését az Idegen szavak szótára így magyarázza: 1. két vagy több különböző szervezet kölcsönösen hasznos együttélése 2. két v. több különböző népnek közös társadalmat alkotó együttélése 3. két v. több jelenség szoros kapcsolata, összefonódása. Nem is kérdés, hogy miért lett egy kulturális antropológiai találkozónak ez a neve. Ironikusan mondhatnám, hogy legalább egy hétvégére szimbiózis volt e a honban. A Szimbiózis Napokon lenni olyan, mintha nem is itt élnénk, vagy inkább úgy mondom, mintha az itt élés egy másik formáját látnánk. Szó se róla, ez sokkal vonzóbb kedélyű, mint a túlzottá vált rosszkedv- s indulat.


Pedig borúra, lamentálásra a kulturális antropológiának is van oka mostanság. Nagyobb lére nem eresztve, az egyetemi képzés megszüntetése fenyegeti. Sokszor eszembe jut Esterházy Péternek ez a mondata: „Félek, hogy elhatalmasodik a legyintés”. Aki a Szimbiózis Napokra betévedt az Aurórába, nem ezt tapasztalta. Pezsgő eszmecserék, ezer irányban érdeklődő értékes kutatások, élni és tenni akarás látszott. Már csak ezért is érdemes ide bekukkantani.

Annyi idea, eszme, mánia kering a világban. Az ember könnyen bezárul a maga kis világmagyarázatába. A valóság is relatív, az antropológia pedig mást sem tesz, mint ezeket a relációkat, sok szempontúságokat felfejti és értelmezi, oldja a különbözők találkozásából adódó feszültséget. Nehezen hiszem, hogy erre épp ebben az országban nincs szükség, hisz mindig e feszültségekkel viaskodtunk.

Az idei Szimbiózis Napok tematikáját a test és lélek kapcsolata határozta meg. E kettő egymást kizáró végleteit kipróbálta már az emberiség a történelme folyamán: katasztrofális következményekkel. Az előadások körbejárták, ki mit ért test és lélek pozitív vagy negatív kapcsolatán, hogyan érzékelik a „másikat” a különböző kultúrákban, az eltérő közösségekben.

A Közélet Iskolája szervezésében az Önállóan lakni- közösségben élni programcsoport műhelyfoglalkozásán az érdeklődők szembesültek azzal, hogy ami az egyiknek evidencia (járok, írok, fordulok), a másiknak, egy mozgássérültnek, átgondolt szervezést igénylő feladat. A kezdeti félszegség, hogyan működjenek együtt ennyire különböző testérzékelésekkel, a foglalkozás végére barátságos szövetséggé vált.

Az emberiség örök kérdése lélek és a test különválasztása és egybefonódása. Voltak, akik a sámánizmus különféle fajtáit elemezték. Vizsgálták az egyén, a közösség és az univerzum közötti harmónia megtalálásának módozatait és hiteit. Mások a táncházak testképét, vagy az elektronikus zene transzélményét kutatták. Az aikido a harcból fejlődött a másikra figyelés és egymással együttműködés mozdulatrendszerévé. A családon belüli erőszak épp ellenkező példa, ott a másik lélekben és testben leigázása a cél. A népirtásokat antropológus szemmel vizsgálva az emberi test túlélésének és mások felett uralkodásának döbbenetes példáival találkozhatunk. Csak megemlítem a libériai Joshua Milton Blahyi (General Butt Naked) és a náci Eva Justin nevét.


Az egész Földet bejárták az előadások témái: albánok, hantik, totonákok, székelyek, a Kaukázus és Afrika népei, vagy Kuba, ahol a nyomor salsa ritmusú. Bemutatkozott a csíkszeredai KAM –Regionális és Antropológiai Kutatások Központja. A 21. században a Másik már nemcsak egy ember lehet, hanem a számítógép is. Az antropológiai kutatások a szoftverek és emberek egymásra hatásának módozatait is vizsgálják. Ahogy a kerékpár történetéről, tárgyi szimbolikájáról is hallhattunk. Csak töredékek, amiket megemlítettem, abból a bő és igényes programsorozatból, ami két napig zajlott az Aurórában.

A beszámoló végére egy filmet hagytam, ami reflektál a kulturális antropológia lényegére is. Ilyés Zoltán kulturális antropológus, kutató, tanár, tudós 2015 decemberében halt meg 47 évesen. (A blogban megemlékeztünk róla.) Akik ismerték, még most sem tudják elfogadni az elvesztését. Elképesztő tudása volt. Ami igazán különlegessé tette, hogy ez a hatalmas tudás szerénységgel és szelíd megértéssel párosult. A tudomány képviselői és a tanítványok számtalan módon és formában tisztelegnek az emléke előtt.


Ennek a gyászmunkának egyik fontos állomása a „mi fiunk...” című dokumentumfilm. Biczó Gábor és Szabó Henriett elment a terepre, ahol Ilyés Zoltán majd' negyedszázadig kutatott: ez a Gyimes. Varázsos táj, kölyöklányként én is csavarogtam ott barátaimmal. Akkor éreztem először, hogy micsoda szerencse, hogy a Föld nevű bolygón élhetünk. Ilyés Zoltán azonban a kutató tudatosságával ment a Gyimesbe és járt oda vissza haláláig. Óriási és értékes tudásanyagot hagyott örökül. A filmben gyimesi emberek emlékeztek Ilyés Zoltánra. Olyanok, akik szinte fiukként siratták, olyanok, akik együtt váltak vele ifjúból meglett emberré, és olyanok, akik gyerekként ismerték meg és nem is tudták eddig, milyen a világ nélküle. Meghitt, fájdalmas szeretettel beszéltek róla, mint egy barátról, családtagról. Ha van csúcsa a társadalomkutatói létnek, akkor ez az. Az egyik gyimesi emlékező mondata mindenki szívéből szól, aki ismerte őt: „Nem mindegy, hogy kit veszítünk el”. A film nem szentimentális, nem is objektíven távolságtartó. Épp olyan, amilyennek lennie kell: szeretetteli. Épp ezért minden fájdalma ellenére vigasztaló is. Kaptunk egy példát a világban való létezésre és immáron nélküle kell követnünk.

Ilyés Zoltán (1968-2015)
Izgalmas folyamat az antropológia történetében, ahogy a szobatudós létből a kutató kilépett a világba. Először magához rendelte a megfigyelt közösség tagjait, aztán jött a nagy fordulat, odament közéjük élni. Majd a kutatott terepek lakói közül is egyre többen tudósokká váltak. A legutóbbi nagy vívmány, hogy mindenkit bevonnak az adott közösség életének elemzésébe és alakításába. Megvalósult az akadémiai tudás és a helyi tudás szimbiózisa, ami a tudomány demokratizálódását és egyben konkrét gyakorlati használhatóságát jelzi. Olyan szép ív ez.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése