Páfrányforrás

Írta: bikassygergel

"A valódi páfrányok vagy leptosporangiumos páfrányok a harasztok törzsének egyik osztálya. Nem tartoznak ide az ősharasztok közé sorolt kígyónyelvpáfrányok, valamint a külön osztályt alkotó marattiapáfrányok." (Wikipédia) Ez így nekem rossz biológia-óra. Én a magam páfrányára másként emlékszem. Tudós szavak eszembe sem jutnak. Hét éves lehettem, amikor Dobogókő valamelyik kanyargó ösvénye páfrányoshoz vezetett. "Ilyen nagyfiú, és mégis anyja nyakában ül" - mondta egy szembejövő turista. A páfrányhoz mentünk. Lehet, hogy nagyfiú voltam, de egy betegség miatt soványabb és sok-sok kilóval könnyebb, mint az igazi nagyfiúk. Rosszul esett ez az idegen megjegyzés, sőt úgy éreztem, hogy anyámat sérti. Már majdnem sírtam. Szerencsére elértük a páfrányt. Arra is emlékszem, hogy egyik irányban, elég közel volt a Kis Páfrány, másik irányba és messzebb a Nagy Páfrány. Egyik nap a kicsihez mentünk, másikon a nagyhoz. Magas, kicsit fenyőhöz hasonló fákra emlékszem, (csak sokkal burjánzóbb levelekkel), és semmiféle "harasztok törzsére". Később valahogy így képzeltem az egzotikus tájakat, mint az akkori ösvényt. Meglepődve olvasom most, hogy "szobapáfrány" is létezik, de nem szereti az erős napot és a száraz levegőt. Vízpárát kell csinálni neki, hogy jól érezze magát. Nem tudom, talán kevés lakásban fordultam meg, de sehol sem láttam szobapáfrányt. Ha látok, akkor sem jutott volna eszembe az én gyerekkori igazi páfrányom. Dobogókőn is csak egyetlen egyszer jártam azóta, és akkor nem kerestem. Úgy látszik most, sok évtized múltán ideje volt, hogy felidézzem. Meleg nyár van, mint akkor - de remélem, télen is eszembe jut...