Keresés ebben a blogban

2016. július 15., péntek

Egyedül maradtunk

Írta: Inkabringa


Nyár. A legszebben ő írt róla. Ezerszer olvastam, megtanultam, szóról szóra. 

Elvesztettük nyár közepén. A nyaralás közepén, amikor minden hírforrást kihúzunk, ez a lesújtó hír most mégis eljutott hozzánk.

Esterházy Péter nincs többé. "mindenütt ott van csak itt nincs..." 

Gyászt már átéltem nem is egyszer. Személyes, kínzó, nagy fájdalmát. Sok kiváló ember haláláról is értesültem már a hírekből, akiket tiszteltem, nagyra becsültem. Fejet hajtottam, de személyes bánat nem kísérte.
Esterházy halála nem ilyen. Ez személyes gyász. 
Egy világlátás távozott el vele. Az "ontológiai derű". Nagyvonalúság, elegancia, intelligencia, empátia. A revans nélküliség szép képessége, az irónia és önirónia. Az önsajnálat és önimádat messzire kerülése. A megalkuvás és sunnyogás nélküliség. 
Az egyik barátunk interjút készített vele. Talán az utolsót, ami még nem a rákról szólt. Az interjú után felhívott a barátunk és azt mondta: mintha nem is ebben az országban lett volna. Tudjuk mi majd nélküle is másként látni a dolgokat, mint ahogy láttatni akarják velünk? Hol találunk megbocsátó, felülemelkedő derűt és okos iróniát, indulat nélküli metsző éleslátást? Vannak még, akik őrzik ezt, tudom, de ők ritkán lépnek a nyilvánosság elé. Esterházy nem bújt el, itt volt velünk, mint egy jelzőbója, hogy így is lehet. 
A könyveit olvastuk és újraolvassuk. Bevésődtek mondatai, bekezdései. Élmény volt, ha felolvasott. Kicsit mindenki belehabarodott. 
A rák. A főgonosz. Minket legyőzött, mert fáj, most nagyon fáj Esterházy hiánya. Csak őt nem tudta legyőzni a rák. A méltóságát, a tisztánlátását, az elegáns nagyvonalúságát, az okos iróniáját, az életet a halállal együtt elfogadó derűs empátiáját. 
Ez személyes gyász. 
Egyedül maradtunk. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése