Fieszta

Írta: Inkabringa


Úgy kezdődött, hogy belekeveredtem. Véletlenül. Kiléptem valahonnan és ott találtam magam közöttük. A felszabadult futballmámor kellős közepén. Napi tudósításokat ezután sem adunk, ez most kivételes és különleges. Az "itt és most" élménye. Majd rátelepednek, kisajátítják, manipulálják, akiknek erre késztetése és lehetősége van, de ez a mai este még a közös örömé.

Én már sokat megélt asszonyszemély vagyok, de ilyen felhőtlen örömöt még nem láttam ennyi véletlenül összekeveredett emberen együtt. A villamos állt a körúton. Az ablakain kilógva vadidegenek kezet ráztak egymással, összepacsizott gyalogos a bringással, az autós morzét dudált örömében. A tömeg hömpölygött, de nem olyan félelmetes hőzöngős módon, ahogy megszoktuk a meccsek után. (Reméljük, ez végképp elmarad.) 

Ez valami egészen különleges volt.

A körút két oldalán az emberek egymásnak integettek, kiabáltak, énekeltek, a szembejövők összeölelkeztek. 

Ezt hívják fiesztának. Régóta várom, hogy csak egyszer az életben lenne egy ilyen igazán spontán örömünnep mifelénk is. Aminek mindenki részese, amikor kiszaladnak az utcára a különféle rendű-rangú emberek, és hömpölyögnek, énekelnek és együtt örülnek. 

Ez most megadatott. Belecsöppentem. Sokáig követtem, a lábamat lejártam, nem is erre akartam jönni, nem is most akartam hazaérni, végül alig tudtam hazaérni. 

Mi a csuda? 

Fieszta volt Budapesten.