Írta: Bikassygergel
Újabb teológusok szerint „az egyetlen komoly ateizmus” Isten jóságának tagadása. Nem azzal kell foglalkozni, hogy van-e Isten vagy nincs, hanem azzal, hogy elfogadható, helyeselhető-e, amit tesz.
Újabb teológusok szerint „az egyetlen komoly ateizmus” Isten jóságának tagadása. Nem azzal kell foglalkozni, hogy van-e Isten vagy nincs, hanem azzal, hogy elfogadható, helyeselhető-e, amit tesz.
Erről számomra Camus írt a
legvilágosabban.
Hogy vajon abszurd-e a létezés,
vagy van valaminő értelme, ez aligha eldönthető. Camus-t tehát nem maga az
abszurd (vagy annak látszó) világ érdekli, hanem a világ, a létezés
abszurditásának az érzése: vagyis ami
az abszurditásból ránk tartozik.
Tudatosan volt pogány, nem
tudatlanságból. „Görögország hitszegői
vagyunk” – írja egyik fiatalkori esszéjében. Ezek az esszék vannak olyan
érdekesek, mint főműve, a Sziszüfosz
mítosza.
A görögség derűje rég oda, de
hozzá mégis ez a szellem áll legközelebb. Pogány derű és a létezés abszurdja
fölötti kemény reménytelenség is fűti.
„Az abszurd ember a megbékélt ember ellentéte.” Az istenhittől
leginkább a megbékélés, a „létező teremtésbe” való önfeledt és önfeladó
belenyugvás taszítja.
A lázadó ember érdekli, a metafizikus
vagy társadalmi lázadás különféle lehetőségei. Bukást, vereséget, reménytelen
végkifejletet lát e lázadásban, de rokonszenve ettől csak erősebb.
„Azt kell megtudni, hogyan lehet együtt élni az abszurddal” – ennek
a könyörtelen kutatásnak a története a Sziszüfosz
mítosza.
Olvasás közben (főleg a
fiatalkori „tenger-esszéinek” olvasása közben) az az érzésem, hogy volt Camus
számára egy vérpezsdítő létabszurdum is: az tudniillik, hogy a tökéletesen
értelmetlen emberi létezés mégis kínál boldogságot és örömet.
Görög-pogányként ez az öröm: a
szabad gondolkodás öröme, a tenger, a déli szél, a Nap, a szép női test csodálatos
öröme. Így aztán az igazi abszurditás tulajdonképpen az, hogy életünket mégis
érdemes leélni.
Páratlanul meggyőző, s csak a
görög gondolkodók merészségéhez méltó paradox következetességével jut el fő
mondandójáig: „Éppen akkor érdemes élni,
ha nincs értelme!”