Írta: Inkabringa
Mándy Iván nem jókedvéből írta
meg a Csutak-regényeket ama bizonyos vészekkel és elnyomással terhes ötvenes
években. Sok más írótársával együtt a Móra Könyvkiadó „ifjúsági regényírói”
körébe száműzte a mindenható hatalom, hogy elnémítsa, jelentéktelenné tegye, kedvét vegye.
Mándy azért nem vált gügyögő
kalandgyárossá. Adott nekünk egy csodás „kishőst” Csutak személyében és néhány
mitológiainak tekinthető prototípusát a mindenkori kis magyar valóságnak.
Életemnek, ízlésemnek, világra
nézésemnek nagyon fontos írója Mándy Iván. Ha divatban van, ha nincs, őt mindig
jó olvasni.
A Csutak-regényekben feltűnik
Nagyvilági Főcső agresszív, másokon uralkodó alakja. Ő az a nagyszájú,
hatalmaskodó, de nem kevésbé sunyi és fondorlatos lakli kamasz, aki a
környékbeli gyerekeket félelemben tartja. Megtermett fiúk szolgálják,
verekednek helyette, ha kell, ő meg védelmező széles hátuk mögül „adja a
nagyot”.
„Főcső, a Nagyvilági Főcső bent ült a szétlőtt telefonfülkében. Lábát
hanyagul kilógatta az ablakon, és megkérdezte:
-
Ki vitt döglött
ürgét a Csemegi órájára?
Nacsaszta, Radó Vencel és Fedecs félkaréjban a fülke előtt, egyszerre
válaszoltak:
-
Te Főcső! Csakis
te…
Főcső, a Nagyvilági Főcső bólintott. Várt egy kicsit.
-
Ki bújt a katedra
alá a Panni néninél?
Mire Nacsasztáék:
-
Te Főcső! Csakis
te…
Főcső ismét bólintott.
-
Ki az, aki még
soha nem ijedt meg senkitől és semmitől?
-
- Te Főcső!
Csakis te… - zengte a kórus.”
(Mándy Iván: Csutak színre lép, 1993.
Magvető 34.)
Aki nem hódol be, aki nem fél
eléggé, aki nem hiszi el, hogy ő a legfőbb úr, azt erőszakkal, csellel, ármánnyal,
alázással rákényszeríti a végső belátásra: ő a legerősebb.
Nagyvilági Főcső jelleme, árnya
benne van Kalocsai ármánykodó pökhendiségében, Gyáva Dezső alattomos
fenyegetőzésében is. Hatalmuk van mások felett, még ha talmi talapzaton állnak
is.
A hatalmuk lebontása ennyi áhítatos,
avagy megfélemlített alattvaló között nehéz feladat. Ki képes ilyesmire? Talán
valami mesebeli igazságosztó hős, amilyen Színes Géza is. A jóságos józanság
kamasz hasonmása.
Amikor megreped a Nagyvilági Főcsők gőgös
hatalmának burka, akkor sírva a hokedlire kuporodnak, hogy megértésért esedezzenek.
Hiszen ők nem is durva hatalmaskodók, pityogják, ők csak kiszolgáltatott
kisfiúk, akik úgy szeretnék, ha mások a barátaik lennének.
De nem azért írta meg Mándy a
Csutak-történeteket, hogy grandiózus Jó-Rossz csatává silányítsa. Mándynál egy
esetlen, félszeg, félénk kisfiú civil kurázsija is kell Nagyvilági Főcső
megleckéztetéséhez. Ő Csutak, aki olyan hitvány, semmilyen se a világ szemében,
hogy csak közlegénynek, kerítésőrzőnek, alattvalónak, üzenetfutárnak jó. Könnyű
megverni, könnyű megfélemlíteni, könnyű becsapni, könnyű átlépni.
De mégsem. Csutakban önérzet van
és igazságérzet. Tudja, hogy eltaposhatják, de mégis képes kiállni a maga és
mások igazáért. Valahogy minden esetlensége ellenére következetes és
eltökélt. Az igazságtalanságnak az agresszív kevélység megfélemlítő árnyékában
sem hódol be. Csutak ellenáll a Nagyvilági Főcsők egyeduralmának.
Olyan érzésem van, mintha a 20.
és 21. századi rögvalóságunk prototípusait írta volna meg Mándy a
Csutak-regényeiben. Hiszen a Nagyvilági Főcsők gyomként nőnek ki a földből, és
mindenki Színes Gézát várja, mint Robin Hoodot vagy Mátyás királyt.
Na, de hol van Csutak? Látta őt
valaki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése