Könnyes bringások

Írta: Inkabringa

„Könnyesen öltöztél” – gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a mondatot.

A ’könnyes’ kifejezésnek természetesen semmi köze nincs a síráshoz. Nyilván a ’könnyű’, ’könnyed’ szónak egy népnyelvi változata. Jelentése szerint: ’nem öltöztél elég melegen, megfázol’.

Gyerekkorom óta nagyon tetszik ez a kifejezés. Van benne valami - a szó másértelműségéből fakadó - játékosság. Olykor-olykor én is használom, ahogy most is fogom.

Nyiladozik a tavasz, egyre több bringás suhan szanaszét a városban. Némelyikük máris meglehetősen könnyesen öltözve. Rövidnadrágban, pólóban tekernek a kora tavaszi csípős szellők szárnyán.

Ennél már csak az tölt el nagyobb csodálattal, ha a téli fagyokban látok bringásokat. Bár ez a tél enyhe volt, de mégsem olyan komfortos hőmérsékletű és légkörű, hogy fütyörészve pedálozzuk végig az amúgy is füstös fővárost.

Vannak azonban olyan bringás ismerőseim, akik télen-nyáron, hóban-fagyban bringával közlekednek. Bámulatom irányukban olthatatlan.

Kemény téli napokban, ködben-zúzmarában, szakadó hóesésben, meteorológusokat gerjesztő rekord hidegben is a nyeregbe pattannak.

Némelyek igencsak könnyes öltözékben. Láthatólag nem fázósak. Egy sapka, egy sál, egy kötött kesztyű, derékig érő dzseki és nekirontanak a mínuszoknak. Irigylésre és tiszteletreméltó. Nekem még látni is óborzalom.

Iszonyúan fázós vagyok. A hideg kopárság megdermeszt már akkor, amikor a meleg szobából az ablakon kitekintek. Télen (nekem ez az enyheség is tél volt a ködös szürkeségével) sapka-kapucniban, két-három kesztyűben, négy-öt sálban, több harisnyában botorkálok. Olyan ruhadarabot még nem találtak ki, amiben ne tudnék fázni.

Annyira beöltözöm, hogy a fejemet nem is tudom forgatni, mint egy túlbélelt óvodás, teljes testemben fordulok, ha oldalra is látni akarok.

Bringázni így nem lehet. Általában mozdulni sem, csak, mint egy gólem lépésben döcögni.

Ajánlottak már nekem a téli bringázáshoz szuper korszerű kesztyűket, egyéb ruhadarabokat, amit a hófödte hegycsúcsokon is viselni lehet állítólag, én ki is próbáltam, és beláttam, hogy lépés közben megfagynék a szuperbiztos cuccokban a sarkkörön, mert már a körúti tekerésben is megdermedek.

A bringán eleve mindig hűvösebb van, tehát garantáltan lefagynak a végtagjaim, valamint a fejem, és ezek hiányában nehezen tudnék tekerni. Márpedig hiába a pedálozás, ezen testrészeim akkor is elfagynak.

További nehezítő tényező, hogy a hidegben könnyezik a szemem. A nagyon hidegben egyenesen záporoznak a könnyeim. Ez nem valami mély elkeseredésből van így, semmi emocionális háttere nincs, csak a téli fagyokban még a szemem is fázik. Azt meg azért mégsem lehet betakarni.

Ámde állandóan a könnyeimet törölgetve sem lehet kerekezni.

Én télen valóban könnyes bringás lennék.

Ez nem törvényszerű, mert sokakat látok sál és kesztyű nélkül, épp csak valamit magukra kapva teljes fesztelenséggel sétálgatni a téli fagyokban.

Talán gyermekkori túlöltöztetések emlékét hordozom magamban. Ilyen rettentő-roppant felnőttként azonban már bölcs rezignációval elfogadom, hogy ezzel a hendikeppel kell az életet leélnem: télen fázom.

Az élet azzal kárpótolt, hogy a kánikulát viszont remekül bírom.

Egy szokatlanul kemény télen, amikor szikrázott a fagy és jégpáncélban volt még a belváros is, a téli gólem-szerelésemben csoszogtam a jégen, amikor egy szembejövő bringás megcsúszott és leszállt a járgányáról.

Hűdött csodálattal néztem. Odacsúszkáltam hozzá és megkérdeztem, hogyan bírja ezt a dermesztő hideget bringán. Úgy néztem rá, mint egy gladiátorra, a Tél-Góliátot legyőző Bringás-Dávidra. „Cudarul, de nagyon drága a BKV-bérlet” – válaszolta őszintén. Komoly érv ez is, tisztelettel meghajoltam előtte. Letöröltem a fagytól ömlő könnyeimet és tovább döncörögtem a jégen.

De tudom, hogy vannak bringások, akik meggyőződésből tekernek a jégbe-hóba, ködbe-borúba. Ha valaki felmegy egy toronyház tetejére és onnan nagy felhajtás közepette leugrik, számos orvos, életmentő és a sajtó valamint a szponzorok nyilvánosságának jelenlétében, meg sem rezdülök.

De egy szívből elkötelezett megszállott téli zimankós bringás látványa valóban lenyűgöz.

Sokszor emlegetem, fogom is még, hogy a kerékpár az emberiség legbarátságosabb találmánya.

A bennem élő és féltve őrzött ironikus kis kobold nem engedi, hogy túlságos filozófiai és mitológiai mélységekbe-magasságokba emeljem a bringázást, de kétségtelen, hogy van egy ilyen vékonyka rétege is.

A bringázás lényege, hogy egyensúlyban maradunk, miközben – hol hegynek föl, hol völgybe le – folyamatosan haladunk.

Valamennyi vallási és filozófiai tanítást össze lehet foglalni ebben. Kis jóindulattal.

Amikor szemünk láttára pattan a tavasz, amikor érezzük, hogy jönnek a napfényben úszó önfeledt hónapok, zsiborogni kezd bennem az életkedv. Még akkor is, ha Tél úr mord visszafordulására még esély van.

A bringázás zsongító, csábító csavargásélménye akkor az igazi, ha a melengető napsugarak simogatásában tekerünk bele a világba: lett légyen az pesti aszfalt vagy kies vadon.

Őrületesen jó érzés. 

A bringázás egy soha nem múló virgonc szerelem.

Pajkos kacsintás a napsugarak felé.

Közeleg a tavasz. Jönnek a fények. Egy bringás előtt minden út megnyílik csillogó napsütésben.