Írta: YGergely
A Gulag egyik rabszolgatelepén két fogoly beszélget:
"- Hát nem zseniális film a Rettegett Iván?(...)
- A legaljasabb politikai eszme - az egyszemélyi zsarnokság igazolása. Az orosz értelmiség három nemzedékének emlékét gyalázza meg!
- Azt hiszi, hogy más felfogásban engedélyezték volna?
- Ahá, engedélyezték volna?! Akkor ne beszéljen itt lángészről. Mondja azt, hogy talpnyaló, hogy mint a kutya engedelmeskedett gazdája parancsának. A lángész nem alkalmazza művét a zsarnokok szája ízéhez."
Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napjából idéztem. Imponáló és kérlelhetetlen erkölcsi szigor, ráadásul igaz, cáfolhatatlan és megsemmisítő.
Igen, Eisenstein legnagyobb filmjeiben meghamisította a történelmet.
Nem találtam pontos adatokat arra, mikortól használták az Október
egyes szekvenciáit a hamis dokumentálás céljaira, az is lehet, csak akkor,
amikor Eisensteinnek már vajmi kevés beleszólása lehetett. Mindenesetre nincs
nyoma, hogy tiltakozott volna, nem tudni, azért-e, mert "elvileg"
egyetértett vele, vagy azért, mert úgy ítélte, veszélyes volna a tiltakozás.
A Régi és új dokumentumnak kívánja elhitetni önmaga világát,
még ha színészekkel forgatott 'dokumentumnak' is. A film szemléletmódja az
adott történelmi-politikai hátteret ismerve, az utókor szemével súlyosan
etikátlan alkotói döntés volt, és nem kevésbé súlyos esztétikai
következményekkel járt.
Talpnyaló lángész? Ilyen nincs. Nem lehet.
Nem ismerek ehhez hasonló zsarnok-művész párhuzamot: Sztálin és Eisenstein két Himalája. A történelem egyik legnagyobb hatalmú, undorító zsarnoka és kora legnagyobb művészének gyűlölet-csodálat fűtötte gigajátszmája a filmvásznon.
Rettegett Iván visszataszító zsarnokhóhér volt, az orosz történelem Sztálinig legvisszataszítóbb alakja. Eisenstein filmjének első részében, sőt a betiltott második rész harmadában-felében is nagyszabású, könyörtelen, de igazságos vezér.
A Rettegett Iván előbb Sztálin-díjat kapott, majd a második részt betiltották. Az háborította fel Sztálint, hogy a zsarnok, bár még zsarnokibb, de tépelődik. Sztálin a maga "III. Richárdságára" büszkén, rettegett attól, hogy belőle is gyilkosságra képtelen Hamlet lehet.
Eisenstein Ivánját kétféle megszállottság kínozza. Az állandó üldözési mánia, összeesküvési komplexus, ellenségkutatás. És egy másik is, a tépelődő bizonytalanság. Állandóan az egyedüllét panaszát kiáltja a zárt kapuk között. Csupán hazug kegyencei vannak.
Hisztérikusan, rohamként feltörő terror hullámzik a filmben. Viszolyogtatóan és rémületesen ábrázolja Eisenstein.
Nem tudhatjuk, hogy Sztálin riadozott-e önmagától, de az bizonyos, hogy Eisenstein rettegett tőle. Csakhogy mazochistán vonzódott is a mindenkinél nagyobbnak vélt zsarnokhoz.
A Rettegett Iván a filmtörténet legtalányosabb filmje. Holott a történet látszólag gyermetegen egyszerű. Egy zsarnokról szól, aki egyszemélyi, diktátori vezetéssel birodalmat épít.
A Kreml, mintha bunker volna, ahol állandóan szorul a hurok. De a legnagyobb ellenség itt bent van, hirdeti a cár. Mindenütt árnyék motoz, mindig leselkednek, hallgatóznak.
Patologikus üldözési mánia és valóságos intrikatobzódás.
Shakespeare, ha filmet rendezett volna? A párhuzam nem teljes. Shakespeare III. Richárdjában a hatalomvágy rafinált, művészi bajnokai ágálnak. Racionálisak. Van durva viccelődés, hóhér-primitívség. Szörnyűségek történnek, de játékosan.
Eisenstein földalatti bunkerszerű Kremljében a shakespeare-i humor elképzelhetetlen. Itt másként mulatnak. Itt mázsás súlyúak az árnyékok. Nem eljátsszák, már életükben eggyé válnak a halállal. Elégetik magukat a hatalomvágy önmagukban dúló, de kívülről szított-kényszerített tüzén.
Eisenstein viszolygott tőle, de mivel benne élt, otthonos volt e klausztrofóbiás univerzumban. Eisenstein önként alávetette magát zsarnokának, félte hatalmát - de nem szerette. Viszolygott tetteitől.
Ez a bonyolult félelem-gyűlölet-csodálat ambivalencia beégett a film képsoraiba. Az alkotó meghamisította a történelmet, de mégis visszaér a realizmushoz, spirálvonalban magasabb szinten éri el, nem kora igényeinek megfelelve.
Mármost a film egy őrült zsarnok belső világát, vagy az őrültté lett társadalmat ábrázolja?
Eisenstein figurái nem emberek, hanem bábok. Egész művészete ellentétes a valóságábrázolás kánonjával. Japán művészet- és színháztanulmányai mélyebben hatottak rá, mint gondolnánk.
Ikon filmművészet. Ha a középkori Bizáncban születik, ilyen lett volna. Eisenstein híres francia elemzője, Jean Mitry, a legnagyobb formaművésznek tartja. Aligha vitatható.
A Rettegett Iván egy gigászi tehetség emléke. Nehéz szívvel csodálom.
Eisenstein viszolygott tőle, de mivel benne élt, otthonos volt e klausztrofóbiás univerzumban. Eisenstein önként alávetette magát zsarnokának, félte hatalmát - de nem szerette. Viszolygott tetteitől.
Ez a bonyolult félelem-gyűlölet-csodálat ambivalencia beégett a film képsoraiba. Az alkotó meghamisította a történelmet, de mégis visszaér a realizmushoz, spirálvonalban magasabb szinten éri el, nem kora igényeinek megfelelve.
Mármost a film egy őrült zsarnok belső világát, vagy az őrültté lett társadalmat ábrázolja?
Eisenstein figurái nem emberek, hanem bábok. Egész művészete ellentétes a valóságábrázolás kánonjával. Japán művészet- és színháztanulmányai mélyebben hatottak rá, mint gondolnánk.
Ikon filmművészet. Ha a középkori Bizáncban születik, ilyen lett volna. Eisenstein híres francia elemzője, Jean Mitry, a legnagyobb formaművésznek tartja. Aligha vitatható.
A Rettegett Iván egy gigászi tehetség emléke. Nehéz szívvel csodálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése