Keresés ebben a blogban

2014. január 21., kedd

Mesék meséje

Írta: YGergely



1980 márciusában a Lille-i Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon az ismeretlen orosz rendező rajzfilmjét semmiféle különleges várakozás nem fogadta.
Jurij Norstein
A vetítés alatt azonban különös dolgok történtek. Egyre nagyobb, feszült csend honolt, majd a közönség önkívületben ünnepelte a huszonöt perces filmet. A dübörgő taps egy nagy művészeti hagyománynak szólt, amit Oroszországban évtizedek óta hatalmas erővel nyomtak a mélybe, s próbáltak megsemmisíteni.

A Mesék meséjének bemutatása valószínűleg nemcsak az animációs film történetében jelentős dátum, hanem az egyetemes filmművészet sem feledkezhet meg róla; sohasem látott gondolati és képi mélységek-magasságokba röpíti a nézőt.
Harmincöt éve készült.
Végtelen, önmagába záródó térbe és időbe lépünk be. De ez a végtelenség egy pontosan megrajzolt kor és táj birodalma. Mint másutt, itt is boldogságra születnek az emberek, de életükbe mindig belesüvít valami, az életüket sohasem élhetik meg. 

Itt havas kertekben vércseppenként óriási almák hullnak egyre nagyobb csendben a földre, itt egyre lassul a mozgás, egyre fogynak az élők. Vonatfütty, katonazene, hangszórók, plakátok, pislákoló fények, kihunyó parázs. Lassan mindenki ködbe vész: itt recseg a sötét, harap a félelem, és csak egy szürke, ijedt farkaskölyök bolyong az üres faházban.
Elhagyott csecsemőt dajkál emberi dallal, mert ha már a ház lakóit megsemmisítette a hatalom és a történelem, akkor az emberiség talán egy csecsemőt ringató farkaskölyökben bízhat igazán.

Akkor és ott, Lille-ben, mindenki a rendezőt kereste. Helyette fürge, bőrkabátos figura pattant a színpadra, s emelte magasba a nagydíjat. 

A jóérzésű fesztiváligazgató sokatmondóan elfordult, amikor megkérdeztük tőle, ki ez a bőrkabátos, és hol a rendező.

Norstein azóta sem sokszor jutott el fesztiválokra. 

A Mesék meséjét azonban 1984-ben Los Angelesben egy nemzetközi zsűri minden idők legjobb animációs filmjévé választotta.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése