Szakadékba nézés

Írta: Inkabringa

„A féltudás győzedelmesebb, mint az egész tudás: egyszerűbbnek tudja a dolgokat, mint amilyenek s ezért megfoghatóbban és meggyőzőbben alkotja meg róluk a véleményét.” – írta Nietzsche.

Azt érzem már egy ideje, hogy ebben az országban a féltudás valóban győzött. Ki kíváncsi a tényekre meg a részletekre, a dolgok valódi hátterére és mélységére, ha úgyis tudjuk, honnan fúj a szél, meg nem zörög a haraszt stb.

A sztereotípia egyik jellemzője, hogy a valóság tényeiből csak azokat veszi figyelembe, amik az ő felszínes megfigyelését vagy tanult előítéleten alapuló szentenciáját alátámasztják. Minden más, az elméleteit akár cáfoló tényt is, egyszerűen figyelmen kívül hagy.

Ez nem ostobaság, rosszabb: érdektelenség. Ez nem pusztán agresszió, rosszabb: az agresszióval szembeni közöny. Ez nem rosszindulat, rosszabb: szellemi tehetetlenség.

Az elmúlt napokban kétszer is megfordultam a Fugában. A Fuga izgalmas hely. Egy picurka összművészeti pont a város nyüzsgésében. Kicsi, de eredeti hely. Főként gondolkodóhely.

Három éve jártam itt először, Petri György verseit hallgattam Vallai Péter előadásában.

Most csütörtökön egy kiállítás megnyitóra mentem. Fotókiállítás. Címe: Mellőzöttek.

Turay Balázs fotói a cigányok elleni sorozatgyilkosságok helyszínein készültek. Követik a túlélők, a gyászolók sorsát.

Élnek tovább, gyászolva férjet, feleséget, gyermeket, szerettet. Cipelve a fájdalom és a nem szűnő félelem terhét.

Turay Balázs fotója

Az egyik fotó egy férfi portréja. Nem akar érzelmet kifejezni, nem cselekszik, nem mutatja magát valamilyennek. Félközeliben látjuk, amint maga elé mered. Látszólag semmi, de semmi különös nincs benne.

Mégis szíven üt. Áll fegyelmezetten. Megadó, megtört testtartással. Szinte érezni, ahogy a vállait a földre nyomja a bánat, a kilátástalanság, a meg nem értettség, a kirekesztettség terhe.

Torokszorító és felkavaró volt látni.

Ilyen egy megalázott, meggyötört, megfélemlített és magára hagyott ember. Egy mellőzött.

A férfi cigány és az egyik gyilkosság túlélője. Már ahogy egy ilyet túl lehet élni.

A kiállításmegnyitót követően egy beszélgetés folyt a büntetőperről és a gyilkosságok helyszínén élők jelenlegi helyzetéről.

A beszélgetés résztvevői voltak: Csonka Árpád (jogász), Matern Éva (szociális munkás), Stépán Balázs (újságíró), Turay Balázs (fotóművész).

Nem írhatok mást, elkeserített, amit ott hallottam.

Hogyan lehet feldolgozni azt, hogy megölték a szeretteiket? Csak azért, mert cigánynak születtek.

Vannak ebben az országban olyanok, akik szerint ez már önmagában bűn. Sőt, feljogosítva érzik magukat, hogy „tisztogassanak”.

Taszít és undorít a pökhendi korlátoltság. Az üvöltő butaság. A sekélyes gyűlölködés. A kisszerű megbélyegzés. Az alaptalan gyanakvás. A gondolkodást helyettesítő agresszió. A tunya közöny. A szembesülés helyett a szemlesütés. A kíváncsiság helyett a korlátoltság.

Turay Balázs szerint ezek a gyilkosságok nemcsak a cigányok elleni gaztettek voltak, hanem az egész társadalmat támadták.

A társadalom pedig hagyja ezt. Agyonhallgatja vagy félremagyarázza, de nem érzi át, hogy ez mindnyájunk ellen elkövetett agresszió.

A nyílt gyűlölet útját nyitotta meg, és a társadalom hallgat és hagyja. A magyarázata egyszerű és irtóztató: nem minket érint, hanem őket, a cigányokat. Mert ugye vagyunk mi, meg vannak ők.

Ha velük történik valami, azt csak közöny vagy gyűlölködés kíséri.

Turay Balázs fotója

Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem-cigányként automatikusan ehhez a véleményhez kelljen csatlakoznom. Érezhetem így magam komfortos lelkületű állampolgárnak? Teljesen kizárt.

Egyszer valaki meglepődve kérdezte tőlem: Te szereted a cigányokat?

Micsoda kérdés ez? – kérdeztem vissza. Hogyan lehetne emberek csoportjait egységesen szeretni? Sehogy. Szeretni a szeretteinket szoktuk: család, rokonság, barátok, szerelem.

Összességében nem lehet egy egész népcsoportot szeretni. A szeretet végtelenül személyes dolog. Azonban minden további nélkül szerettemmé tud válni egy cigány is. Magától értetődő, természetes módon. Fel sem merül bennem, hogy a származás legyen a szűrő. A szeretetben egyetlen szűrő van: a bizalom. Azt meg nem a származás, a pozíció, a kinézet, a vagyon, a társadalmi helyzet határozza meg. Sőt.

Tudom, hogy ezt sokan nem így gondolják.

De azt is tudom, hogy sokan így gondolják.

A gond az, hogy akik ellenségesek a cigányokkal, azoknak erősebb a hangjuk. A gyűlöletben elképesztő energia van.

Üvölt, öklöt ráz. Vagy épp megfontoltság álcájába burkoltan uszít. Ez utóbbi még aljas is.

Tavasszal láttam egy remek szlovák filmet a Titanic Filmfesztiválon. A címe: Kutyám, Killer. Nem tudom, hogy valaha is bekerül-e a hazai mozihálózatba, pedig nagy szükség lenne rá. Kiváló példája ez a film annak, hogyan válik a cigányok elleni gyűlölet egyre pusztítóbbá.

Akik elfogadóak, érdeklődőek, akiknek egyértelmű a másik ember iránti tisztelet minden címke nélkül, őket meg sem hallja senki ebben az acsargásban.

Ne feledkezzünk meg egy harmadik csoportról sem. Talán ők vannak a legtöbben. A tájékozatlanok. Akik felülnek minden látszatnak, és a látszatok szándékolt félremagyarázásának, mert igazából semmit nem tudnak a cigányság helyzetéről.

Ezek az emberek kellő információ birtokában elfogadóak lennének.

Csak a megfelelő, higgadt, árnyalt és elfogulatlan tájékoztatás hiányzik hozzá.

Ehhez hiteles, tapasztalt, felkészült és tájékozott emberek szavára lenne szükség.

Van ennek tere?

Ilyen-olyan politikai oldalnak (avagy a sztoriéhségnek) megfelelni akaró médiamunkások meg a politikusok zagyválása  folyik.

Felületes, manipulatív, kártékony. Homályba és káoszba vezet.

Kevesen vannak, akik a hírek mélyebb és elfogulatlan magyarázatára is vállalkoznak. Szerencsére akadnak ilyen orgánumok, de a társadalom széles rétegeihez az ő szavuk nem jut el.

Ez ma a cigányságról szóló diskurzusnak a meghatározója. Egy hír és annak rosszindulatú, gyűlöletkeltő félremagyarázása.

Mindezt kíséri egyre hőbörgőbb indulatokkal a brutál, ostoba gyűlölködés.

Miközben hatalmas elméleti tudású szakemberek és gyakorlati tapasztalattal rendelkező segítők élnek ebben az országban, akik higgadt, megfontolt és tisztán látó értelmezésre képesek.

Elvétve jutnak szóhoz a médiában.

Például Turay Balázs mély és emberi tapasztalatokkal rendelkezik a gyilkosságok helyszínén élők körülményeiről, érzéseiről. Higgadtan, okosan, értelmezve, összeszedetten beszélt az elmúlt évek tapasztalatairól. Bárhol, bármilyen média felületen érdemes az ő véleményének hangot adni.

Nem beszélve arról, hogy a cigányok is szóhoz jussanak, és ne csak szánalmat vagy ijedelmet keltő manipulált vágóképen jelenjenek meg. Mindenki okoskodik, elmélkedik, véglegesen ítélkezik róluk, felettük, miközben senkit nem érdekel, mit gondolnak ők a világról. Pedig éreznek és gondolkodnak.

Turay Balázs fotója

Kegyetlen nehéz küzdelem ez. Meg nem értettség, ellenségeskedés, rosszindulatú agresszív támadások kereszttüzében folyik.

A cigányok félnek és tájékozatlanok a lehetőségeikről. A környezet pedig elutasító, uszító vagy elzárkózóan közömbös velük szemben.

A gyilkosságok után a hozzátartozóknak érdemi támaszt nem tudott adni a szociális intézményrendszer. Pszichológus állítólag mind a mai napig nem jutott el hozzájuk.

A  támadások egyik sebesültjének a teljes bénulás fenyegeti a lábát, miközben megfelelő és gondos orvosi ellátással ez elkerülhető lenne.

Hiába a szociális hálózat, ha a benne dolgozók csak a napi rutinra képesek. Mechanikusan teszik a dolgukat, és ha váratlan helyzetbe kerülnek, nem képesek ehhez alkalmazkodni. Márpedig egy rasszista gyilkosság után kreatív és azonnali segítségre van szükség.

„...igen világos fejjel és eredeti módon kell gondolkodnunk, ha hatni akarunk a körülöttünk lévő világra” – nem győzöm idézni Fredrik Barth ezen mondatát.

Valahogy úgy képzelem el ezt a társadalmat, mint egy nagy teknőt. Az egyik oldalon a hörgő gyűlölködés és agresszió dominál. A másik oldalon az elemző, empirikus tapasztalatokkal alátámasztott józan, higgadt és elfogadó hangnem. Ezt szinte alig hallani.

Középen pedig, a teknőnek hatalmas mélységet adva a felületes információkkal, látszatokkal, sztereotípiákkal megelégedők óriási tömege van. A legijesztőbb ebben a nagy teknőnyi mélységben a tunya közöny. A belenyugvás, érdektelenség, a minden kíváncsiságot nélkülöző mechanikus, igazságnak hitt szabályok követése jellemzi.

Egy társadalom, egy kultúra annál sokkal bonyolultabb és főként változékonyabb, hogy betonelméletek alapján gondolkodjunk róla. Ahhoz, hogy megértsük, nem örökre szóló törvényszerűségeket kell megtanulnunk, hanem a folyamatokra való nyitottságot és az állandó értelmezés képességét.

Mit lehet tenni? Elkeserítő a helyzet. Egy biztos: feladni nem szabad. Koncként nem lehet odadobni a cigányságot az egyre hangosabb gyűlöletnek.

Mit tehet, aki mindezt a közönyt és gyűlölködést nem akarja?

Vitába szállhat, ellenállhat a mégoly erős agressziónak, vállalva az alattomos ütéseket, támadásokat is. Vihet élelmet a nélkülöző cigány településekre, cipelheti a sezlonyt. Ez még kevés, de a semminél mégis több.

Ha hörgő üvöltéssel törnek az amúgy is megalázott cigányságra, akkor én is eléjük állok, hogy védjem őket. Akkor is, ha tisztában vagyok vele, mint egy csikket fognak eltaposni.

Akármennyit is töröm a fejem, mindig egyetlen megoldásra jutok. Az igazi az lenne, ha ennek a mély teknőnek a közönyét és tájékozatlanságát lehetne megtörni. Ha értelmes, józan, elemző, elfogulatlan és elfogadó gondolatok szivárognának be a köztudatba és nem a manipulálható gyűlölködés.

Ehhez szükség van a médiára, óriási hatalom és óriási felelősség, de nem szabad csak tőlük várni a megoldást. A hétköznapokban is ezt kell képviselnünk. 

Kedden szintén a Fugában Klaniczay Gábor és Hankiss Elemér beszélgetett a boszorkány-és eretneküldözésekről, megemlítve ennek 20. századi és jelenkori párhuzamait is.

Ennek komoly lélektana van, válságos helyzetek mindig kitermelik a bűnbakokat. Ezek a csoportok általában a társadalom peremén állnak. Mint a nők, mint a zsidók, mint a cigányok, mint a hatalmi elvárástól eltérően gondolkodók.

Jellemzően mindig áll e gyűlölethullámok mögött egy befolyásoló háttér, ami szellemi gyúanyagát adja az agressziónak. Manipulál és heccel.

Hankiss Elemér megemlítette egyik kutatásának eredményét, mely szerint az emberek meggyőződéssel hiszik, sőt fennen hangoztatják magukról, hogy ők jók. Jószívűek, jóindulatúak, barátságosak, szeretetteljesek, önzetlenek. De az összes többi! Az bezzeg gonosz, alávaló, rosszindulatú, önző, durva lélek.

Hogy is van ez?

Ne mentsük fel magunkat, és ne áltassuk magunkat. Mindenkiben benne van a gonosz és az angyal. A mi felelősségünk, hogy melyiknek adunk teret a lelkünkben. Nem attól leszünk jók, ha ezt állítjuk magunkról. Állandó feladatunk a jó és rossz mérlegelése önmagunkban, a vívódás az ördög és az angyal között. Ehhez azonban előbb fel kell ismerni mindkettőt magunkban.

Hankiss idézte Nietzsche („egy higgadt pasas volt” – tette hozzá) híres mondatát: „Ha szakadékba nézel, a szakadék is visszanéz beléd.”

Ha sokáig nézünk szembe az agresszióval, akkor fennáll a veszélye, hogy mi is agresszívvé válunk. Ezt mindenáron meg kell akadályozni.

Józanság, elfogulatlan gondolkodás, folyamatos értelmezés. Ez az egyetlen útja, hogy ne az agresszív indulatok vezéreljenek minket. Mert az csak pusztulásba vezet.

Én csak egyetlen dolgot szeretnék elkerülni az életben: ne kelljen gyűlölnöm. A legpusztítóbb veszélyforrása az emberi léleknek.

Ahhoz, hogy a társadalom felnőjön a „másik tehet róla” gyermekded önbecsapásán, ami ráadásul másoknak is árt, még nagyon sokat kell küzdeni.

Ésszel, érvvel és nem agresszív gyűlölködéssel. Ne adjuk át magunkat a szakadék mélységének.

A csütörtöki cigányok elleni gyilkosságokról folytatott beszélgetés végén Matern Éva megemlített egy 2011-es hírt, mely szerint Firenze polgármestere gyásznapot rendelt el két szenegáli bevándorló meggyilkolása miatt. A gyilkosság első hírére tízezer ember tódult ki az utcára tiltakozva a rasszista erőszak ellen.

Hol vagyunk mi ettől?